Online hivatali ügyintézés
HIRDETMÉNY
Tisztelt Hejőkeresztúri Polgárok, Egyházi, Intézményi és Vállalkozásvezetők!
Hejőkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testület 16/2024.(II.27.) KT határozatával döntött Településképi Rendelet módosításáról (továbbiakban: TKR) módosításáról Hejőkeresztúr Község településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet szerint indítja meg.
A TKR-módosítás munkaközi egyeztetési tervdokumentációja elkészült, amelyet az elektronikus úton történő partnerségi egyeztetés céljából megtekinthetnek.
A partner az észrevételeinek és javaslatának közlésére az alábbi lehetőségek biztosítottak:
Az elektronikus tervegyeztetés során észrevételeiket írásban tehetik meg Hejőkeresztúr Község Polgármesterének megküldve, az alábbi elektronikus felületeken, illetve levélben a hirdetmény megjelenését követő 5 napon belül., (Korm.rendelet 69.§ -a (2) bekezdés a)pontja szerint)
Észrevételt tenni, illetve véleményt nyilvánítani a megadott véleményezési határidőn belül kizárólag a véleményezési tervdokumentációval kapcsolatban lehet, szövegszerű indoklással:
a) elektronikus levélben, az
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
email címre küldve,
b) közvetlenül az E-TÉR felületre feltöltve, amelyhez technikai segítséget az alábbi
segédlet kínál:
https://www.eepites.hu/sites/default/files/ícsatolmanyok/hasznalati útmutató partnerek szamara.pdf
A Partnerségi véleménynyilvánítás határideje:
2024. augusztus 30-től — 2024.szeptember 06-ig (6 nap)
Módosítás: (2024. augusztus 30. péntek, 17:10)