A Rákóczi Szövetség 1989-ben történt megalakítása óta sokrétű tevékenységgel igyekszik támogatni a szomszédos országokban élő magyar közösségeket megmaradásukért folytatott küzdelmükben. Minthogy e közösségek jövője elsősorban attól függ, vállalják-e a felnövekvő nemzedékek szüleik magyar identitását, így programjainkkal, kezdeményezéseinkkel elsősorban az ifjúságot kívánjuk megszólítani. Örömmel számolunk be arról, hogy 2015-ben minden központilag tervezett rendezvényünk megvalósult a Kárpát-medencei magyarság szolgálatában. Összesen 47 rendezvényt/programot szervezett Szövetségünk központi irodája, amelyek közel 40 ezer embert, elsősorban fiatalokat érintettek. Tovább folytatódott a szervezetépítés, különös hangsúllyal a középiskolás korosztály megszólítására. Szövetségünk aktuális taglétszáma 22 048 fő. 2015 folyamán 1705 új taggal bővültünk, az új tagok átlagéletkora 22,1 év. A helyi szervezeteink száma 438, ebből 238 Kárpát-medencei középiskolákhoz kötődik.
 
Munkánkban meghatározó szerepet játszik a magyar iskolába történő beiratkozás támogatása a Felvidéken, hiszen a magyar identitás továbbadásának legfontosabb kérdése az, hogy a szülők vállalják-e gyermekeik magyar iskolába történő beíratását. 
Ezek a problémák indították a Rákóczi Szövetséget arra 2004-ben, hogy a Felvidéken „Beiratkozási Programot” hirdessen. Ennek keretében a magyar iskolába beíratott gyermekek egyszeri alkalommal 10 ezer forintos beiratkozási ösztöndíjban részesülnek, amelynek átadása iskolai ünnepségeken történik. 
 
A Rákóczi Szövetség Beiratkozási Programja 2015-ben is segített abban, hogy közüggyé váljon a magyar iskolaválasztás a Felvidéken, a kárpátaljai Felső-Tisza vidéken, a partiumi Bihar megyében, Temes megyében, a dési régióban, valamint a délvidéki szórványban, Horvátországot is beleértve. Ezt szolgálták az óvodásokat és szüleiket megszólító iskolaválasztási kampányok, az ösztöndíj átadási ünnepségek és a programról a média által közölt tájékoztató beszámolók. A program kifejezésre juttatta a magyarországi civiltársadalom és az települési önkormányzatok szolidaritását a külhoni magyarság iránt. 
Az elmúlt évekhez hasonlóan részletes elemzést végeztünk a magyar iskolába beíratott gyermekek számának alakulását illetően. A helyzetértékeléshez két adatnak van megkülönböztetett fontossága. Az egyik a magyar iskolába beíratott diákok számának változása, a másik annak az arányszámnak az alakulása, amely kifejezi a magyar iskolába beíratott gyermekek számát az adott régióban beíratott összes diák számához viszonyítva. 
2015-ben a Felvidéken, mindkét szám pozitív előjelű, 2007 óta nem volt annyi magyar iskolakezdő a Felvidéken, mint 2015 szeptemberében, ráadásul az magyar iskolaválasztók aránya is nőtt. A többi régióról is elmondható, hogy javult a helyzet. Temes megyében nyolc éve nem volt annyi magyar iskolakezdő, mint 2015-ben. A partiumi Bihar megyében sikerült stabilizálni a korábban elért növekedést, a kárpátaljai Felső-Tisza vidéken első ízben megvalósult program segítette a magyar iskolakezdők számának emelkedését, a dési régióban, illetve a délvidéki szórványban a negatív tendenciák lassulása figyelhető meg.      
 
Az ősz folyamán összesen 5077 iskolakezdő családja vette át a támogatást 221 helyszínen. A Beiratkozási Programhoz kapcsolódva december folyamán 13 ezer felvidéki, tavasszal pedig további 2 ezer partiumi, dési, Temes megyei, délvidéki és kárpátaljai magyarul beszélő óvodásnak jutattuk el Szövetségünk ajándékcsomagját, a szüleiknek szóló levéllel, amelyben a magyar iskolaválasztás helyességére és fontosságára hívtuk fel figyelmüket.
Örömmel közöljük, hogy 2015-ben 273 magyarországi település önkormányzata támogatta programunkat. A támogató települések listája a Beiratkozási Program 2015. évi összefoglalójában honlapunkon olvasható: www.rakocziszovetseg.org 
 
Abban a reményben fordulunk Önhöz és települése önkormányzatához, hogy a nemzetstratégiai szempontból meghatározó és sikeres Beiratkozási Programunk támogatói köréhez csatlakozik.  
 
Azt gondoljuk, hogy a magyar iskolaválasztás ügyében széleskörű összefogással sikereket tudunk elérni. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy amíg a 2011-es népszámlálási adatok szerint jelentősen csökkent a magyarok száma Szlovákiában, addig a magyar tannyelvű iskolát választók száma 2009 és 2013 között stabilizálódott, az elmúlt két évben növekedésnek indult. 
Úgy érezzük, hogy cselekvő összefogással, a nemzetstratégiai prioritásokra összpontosítva jelentős mértékben segíthetjük a határon túli magyar közösségeket jövőjük megalapozásában. Amennyiben ez évi beiratkozási programunkat támogatni tudják, szívesen vesszük közlésüket arra vonatkozóan is, hogy a támogatását mely régió vagy település részére kívánja felajánlani. Örömmel vesszük személyes részvételüket is az ősz folyamán megrendezendő valamelyik ösztöndíj átadási ünnepségen.
 
Elérhetőségeink:
RÁKÓCZI SZÖVETSÉG
Cím: 1027 Budapest, Szász Károly utca 1. IV. em.1.
Postacím: 1255 Budapest, Pf. 23.
Telefonszám: 0036/1-201-3067
Fax: 0036/1-212-8891
E-mail:
Web: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
www.rakocziszovetseg.org 
 
Bankszámla: 11705008-20488172 (OTP Bank)
Beiratkozási program
 
Támogatásában bízva tisztelettel köszönti:
 
 
 
 
Dr. Halzl József,
a Rákóczi Szövetség elnöke