Online hivatali ügyintézés
Felhívás!Tájékoztató
Újabb speciális tartalékos katonai kiképzések indulhatnak februárban
Továbbra is várja a speciális önkéntes tartalékos szolgálatra jelentkezőket a Magyar Honvédség. A 6+6 hónapos munkahelyteremtő programhoz nyár óta közel ezren csatlakoztak, de a szolgálat iránt továbbra is nagy az érdeklődés, ezért akár már február 1-jén újabb kiképzések indulhatnak. A Magyar Honvédség az ország egyik legnagyobb és legbiztosabb munkáltatója, mely a koronavírus-járvány elleni védekezésben akár több ezer fő foglalkoztatásával is szerepel vállal. A speciális tartalékosi szolgálat a munkahelyüket elveszítő, felnőtt korú, erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező magyar állampolgároknak szól. A honvédségnél mindenki megtalálhatja a számításait, mert a klasszikus katonai feladatok mellett, szinte valamennyi civil szakma képviselőit tudják foglalkoztatni.
A program júliusi indulásakor 14 helyszínen közel 400 fő vonult be, szeptemberben pedig 13 helyszínen több mint 350 fővel kezdődtek meg a kiképzések. A bevonulás harmadik üteme október elsején volt 10 helyszínen, ekkor több mint 200 fő írt alá szerződést a honvédséggel. A jelentkezés feltétele a büntetlen előélet és egy egyszerűsített egészségügyi és pszichológiai vizsgálaton való megfelelés.
A felvételt nyert katonák három ciklusban végzik a hat hónapos kiképzésüket, amely alapkiképzésből, általános lövész kiképzésből és szakkiképzésből áll. Ez idő alatt bruttó 161 ezer forintos illetményt, utazási költségtérítést, ruházati ellátást és étkezést kapnak. A foglalkozások heti 40 órás elfoglaltságot jelentenek. Ha valaki közben úgy dönt, hogy visszatér a civil életbe, azt bármikor, hátrányos következmények nélkül megteheti, de a szerződés újabb 6 hónappal meg is hosszabbítható.
A jelentkezők dönthetnek úgy is, hogy áttérnek más tartalékos szolgálati formára, vagy pályájukat szerződéses katonaként folytatják, amennyiben megfelelnek az ehhez szükséges fizikai, pszichikai és egészségügyi feltételeknek. A Magyar Honvédség a toborzóirodáiban és az interneten is vár mindenkit, aki a haza szolgálatát választja, további információk a www. iranyasereg.hu oldalon találhatóak. Tájékoztatás a Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Szerződés módosításáról
A BMH Nonprofit Kft., mint Borsod-Abaúj-Zemplén megye hulladékgazdálkodási közszolgáltatója az alábbiakról tájékoztatja.
A Közszolgáltató és a Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulások között meglévő Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Szerződés 2021. január 1. napi hatállyal módosításra került.
A módosítás érinti az elkülönített- és a zöldhulladék gyűjtésére és szállítására vonatkozó szabályokat.
A sárga színű BMH Nonprofit Kft. felirattal ellátott szelektív hulladékgyűjtő zsák megszüntetésre kerül. A szelektív hulladékgyűjtés az alábbiak szerint vehető igénybe a továbbiakban:
„2. Elkülönített (szelektív) települési hulladék gyűjtése, szállítása
2.3. Az elkülönített gyűjtés az arra rendszeresített gyűjtőedényzetben történik. Az erre a célra rendszeresített gyűjtőedény hiányában, illetve az elkülönítetten gyűjtött – a gyűjtőedény befogadó képességét meghaladó mennyiségű – hulladék esetében a szelektíven gyűjtött hulladékot az ingatlanhasználó rendezett formában kötegelve, illetve a maga által biztosított átlátszó zsákba helyezve adja át a közszolgáltatónak.”
A zöldhulladék gyűjtésére alkalmas ingyenesen biztosított zsák továbbra is megmarad, azonban pótlásuk ingatlanonként és ürítésenként legfeljebb 4 darabig történik. A zöldhulladék elszállítását a jövőben április 1. – november 30. közötti időtartamban végezzük.
„3. Zöldhulladék gyűjtése
3.1. A közszolgáltató a közszolgáltatás területén háztartásonkénti zöldhulladék gyűjtést is végez. A zöldhulladék körébe tartozó hulladékokról köteles megfelelő, a jogszabályi rendelkezésekkel összhangban álló módon értesíteni az érintett ingatlanhasználókat.
A zöldhulladék gyűjtése az alábbi minimum feltételekkel valósul meg:
Zöldhulladék gyűjtése rendszeresített gyűjtőedény – ingatlanonként maximum 240 liter űrmértékkel - vagy azzal egyenértékű űrmértéket képviselő gyűjtőzsák (ingatlanonként és ürítésenként legfeljebb 4 db ingyenes zsák) használatával történik.
A zöldhulladék gyűjtésére az OHKT előírása szerint naptári évenként legalább 10 alkalommal kell, hogy sor kerüljön, melynek a Közszolgáltató a tárgyév április 1. napjától november 30. napjáig tartó időszakban kétheti rendszerességgel tesz eleget, a szállítások időpontját hulladéknaptárában teszi közzé.”
Miskolc, 2020. december 16.
BMH Nonprofit Kft. |